A Jungendstil vonalához tartozó tervezők szakítottak az évszázados hagyományokkal,
ezért nevezi a kiállított bútorokat "sajgó liliomoknak" a tárlat kurátora. Somogyi
Zsolt a stílus mulandóságát a liloméhoz hasonlította: a szecesszió két évtizedes
"pillanata" csak virágéletű volt, tárgyainak szépsége mégis örökemlékű. A tárlaton
harminc tervező több mint száz alkotását csodálhatja meg a látogató csaknem ötven
eredeti terv és ugyanannyi archív fénykép mellett. A kiállított darabok felelevenítik
a XIX. század utolsó éveinek hangulatát, amikor a magyarnak gondolt népi motívumkincsből
új stílus bontakozott ki, a magyaros szecesszió. Megteremtője, Lechner Ödön követőivel,
többek között Komor Marcellal, Jakab Dezsővel és Bálint Zoltánnal tette elismertté
az új irányzatot főként az építészetben, illetve a gödöllői műhely körében a textilművészetben.
Az építészet után a bútortervezésben is hamar megjelentek e motívumok, ugyanis
az építészek teljes összhangban készítettek házat és berendezést. Az előbb felsorolt
művészek mellett Faragó Ödön például a főúri körök számára is dolgozott: Erzsébet
királyné kerti szobájának, amely az egykori budai királyi palotában volt, bútorai
elpusztultak, de korabeli másodpéldányait a londoni Victoria and Albert Museum
bocsátotta az Iparművészeti Múzeum rendelkezésére. Nem ezek a berendezési tárgyak
az egyedüliek, amelyek hosszú utat tettek meg a budapesti kiállítóteremig: a szabadkai
városháza két csodálatos karosszéke, amelyeket Komor Marcell álmodott meg, szintén
messziről érkezett.
A magyaros szecesszió mellett a londoni, párizsi és bécsi hatások is színezték
a magyarországi összképet. A nemzetközi tendenciák legnagyobb hazai képviselői
Horti Pál, Spiegel Frigyes, Vidor Emil és a festő Rippl-Rónai József volt. Velük
ellentétben a Gödöllői Művésztelep tervezőinek munkásságát a népművészet gazda
forma- és motívumkincse ihlette meg; Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Undi
(Springholz) Mariska és Kós Károly tartoztak ebbe az alkotói körbe.
Az Iparművészeti Múzeum csütörtök esti Nyitott Ház programsorozatának keretében
előadások, tárlatvezetések segítik majd a látogatókat a magyar szecesszió bútortörténetének
megismerésében. A kísérőprogramok pontos időpontjairól a www.imm.hu tudósít.